Elkészítették a Bács-Kiskun megyei labdarúgó bajnokságok csoportbeosztásait. Az augusztus utolsó hétvégéjén rajtoló pontvadászatokra összesen 94 csapat nevezett, melyeket ezúttal is három osztályba soroltak. A szurkolók több változást is felfedezhetnek az előző idényhez képest. A megyei első osztály mezőnyét 14 gárda alkotta, újoncként a Bajai LC és a Kunbaja próbál szerencsét. Nincs viszont ott az élvonalban a Kiskunhalas, amely gárda az új idényben már a megyei másodosztály déli csoportjában szerepel.
Utóbbi ligában sajnos csökkent a csapatok létszáma. Délen és Északon egyaránt 10-10 gárda nevezett, így a bajnokság nem a megszokott őszi-tavaszi menetrend szerint zajlik majd, hanem háromszor is találkoznak egymással a csapatok. A harmadosztály ezúttal is négy csoportból áll, itt szerepel a legtöbb csapat.
PT / Fotó: Pulai Zsóka
Megyei I. osztály
Akasztó FC
Bácsalmási PVSE
Bajai LC
Félegyházi TSI
Harta SE
Jánoshalmi FC
Kalocsai FC
Kecel FC
Kecskeméti LC
Kiskőrösi LC
Kunbajai SE
Lajosmizsei VLC
Soltvadkerti TE
Tiszakécskei LC II.
Megyei II. osztály Déli csoport
Borotai SE
Dusnok KSE
Érsekcsanádi KSKE
Főnix SE Foktő
Kelebia KNSK
Kiskunhalasi FC
Mélykúti SE
Nemesnádudvari KSE
Sükösd SC
Tompai SE
Megyei II. osztály Északi csoport
Ágasegyháza SE
Csólyospálos FSE
Félegyházi TSI II.
Kerekegyházi SE
Kiskunmajsai FC
Kunszállás SE
Lakiteleki TE
Nyárlőrinci LSC
SC Hírös-Ép
Solti FC
Megyei III. osztály Déli csoport
Bácsalmási PVSE II.
Bácsbokodi SK
Bácsborsódi SK
Bácska SE Vaskút
Borotai SE II.
Dunagyöngye SK
Felsőszentiváni SK
Garai KSE
Hercegszántói FC
Katymári SE
Kenderes SE Bátmonostor
Kisszállási SC
Madarasi SE
Tataháza SE
Megyei III. osztály Északi csoport
Ballószögi FK
Bugac KSE
Fülöpjakabi SE
Fülöpszállási SE
Helvéciai SE
Jakabszállás KSE
Katonatelepi SE
Kerekegyházi SE II.
Ladánybenei LC
Pálmonostora SE
SC Hírös-Ép II.
Tiszaalpári SE
Tiszaug KSE
TRD Szabadszállás
Városföldi SE
Vasutas SK
Megyei III. osztály Közép csoport
Akasztó FC II.
Balotaszállás FC
Bócsai BL SE
Császártöltési EFSK
Csengődi SE
Izsáki Sárfehér SE
Jászszentlászlói SE
Kaskantyúi FSE
Kecel FC II.
Kecel Senior FC
Kiskőrösi LC II.
Kunfehértó KSE
Soltvadkerti TE II.
Szanki Olajbányász SE
Tabdi KSE
Tázlári FC
Megyei III. osztály Nyugati csoport
Apostag KSE
Bátyai SE
Dunapataji KSE
Dunaszentbenedek KSE
Dunavecsei SE
Fajszi SE
Hajós FC
Harta SE II.
Homokmégy KSE
Miklósi GYFE
Szakmári KSE
Szentmárton SE
Tass KSE
Uszód KSE