Nem mindennapi sportesemény lesz a hétvégén a bajai kistérségben. A Tour de Alföld kerékpáros túra szombaton érinti Sükösdöt és Baját, a mezőny egy-egy rövid frissítőállomás erejéig áll meg az említett településeken. Az esemény visszatérő vendégnek számít ezen a vidéken, hiszen az előző kettő esztendőben szintén erre vezetett a Tour útvonala. A szervezők immáron a harmadik alkalommal szólították nyeregbe a bringásokat, hogy Kecskemétről indulva nem kevesebb, mint 300 kilométert tekerjenek a magyar Alföldön. Az erőpróba rangját mutatja, hogy a Tour de Alföld az ország leghosszabb egy napos viadalának számít.
A reggel hat órási rajtot követően a mezőny gyorsan elhagyja a megyeszékhelyet, hogy aztán az 54-es főúton keresztül reggel 8 óra körül az első kerekesek már Sükösdöt is elérjék. Innentől kezdve folyamatosan érkeznek a sportolók a település központjában álló pizzériához, hogy egy rövid frissítőt követően folytassák az útjukat Baja irányába. Városunkban a Türr-kilátót érintve Szeged felé folytatják az útjukat.
A teljesítménytúra különlegességének számít, hogy az útvonal érinti Magyarország kettő legnagyobb folyóját, így egyetlen napon belül az indulók a Duna és a Tisza mellett is eltekerhetnek. Emellett számtalan gyönyörű tájon keresztül vezet az út, hogy aztán 300 kilométert követően beguruljanak a kecskeméti célba. Az idén a Tour de Alföld a Petőfi 200 Emlékévhez is csatlakozott, így a célban egy különleges Petőfi 200 befutóérem várja a szintidőn belül célba érőket. A Tour népszerűségét mutatja, hogy már hetekkel ezelőtt lezárult a nevezés, a szervezők a lehetőségekhez képest maximális létszámmal számolhatnak.
Szombaton reggel tehát érdemes lesz kilátogatni Sükösdre, hogy már a Don Roberto Pizzériánál köszönthessük a mezőny tagjait.
PT