Folytatódik hazánk egyházi épített örökségének megújulása a magyar kormány támogatásával.
A Magyar Templomfelújítási Program keretében 26 milliárd forintot osztanak szét 1800 templom korszerűsítési munkálataira – jelentette be Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára korábban.
Bács-Kiskun megyében ebből több mint másfél milliárd forint jut a templomfelújításokra. Térségünkben
110 millió forintos támogatásból 4 településen összesen 9 épületet újul meg:

- a bajai Szent János Kápolna,
- a bajai Páduai Szent Antal Plébánia templom és a hozzá kapcsolódó vodicai kegyhely,
- a bajai Szent József Plébánia,
- az érsekcsanádi Keresztelő Szent János plébánia templom,
- a Római Katolikus templom Nagybaracskán,
- az érsekcsanádi református templom,
- a bajai református templom,
- a Bajai Evangélikus Egyházközség temploma és
- a hercegszántói Szerb Ortodox templom.