Hamarosan munkagépek érkeznek Rém határába. Az itt élők azonban minden bizonnyal örömmel fogadják a munkásokat, hiszen az ő kényelmüket és biztonságukat szolgálja a beruházás. Nevezetesen megújul a települést a főúttal összekötő bekötőút. A munkához szükséges anyagok egy részét már be is depózta a kivitelező cég, amely vállalkozás korábban az út településen átvezető szakaszán is dolgozott. Az ígéretek szerint a bekötőút felújítása napokon belül megkezdődhet.
Nem ez az egyetlen munka jelenleg Rémen – tudtuk meg Papp Imrénétől, a település polgármesterétől. A Magyar Falu Program keretében ugyanis az önkormányzat megvásárolt egy régi, elhagyatott ingatlant, melynek helyén egy közparkot hoznak létre. A telek határára tervezett kerítés elemeit már megrendelték, hamarosan pedig a tereprendezés is megkezdődik. Kitisztították a területet, facsemetéket, cserjéket, örökzöldeket vásárolnak. A beruházás összköltsége mintegy 4 millió forint. A rémiek bízhatnak további fejlesztésekben is, ezekről is tárgyalt a polgármesterrel a napokban a településre látogató Zsigó Róbert országgyűlési képviselő és Vedelek Norbert, a megyei közgyűlés alelnöke.
PT
Fotó: Kopri