0
(0)

Zalaegerszegen versenyeztek a hétvégén a Mogyi Bajai Judo Club kiválóságai. Az első napon az I. osztályú felnőtt magyar bajnokságot bonyolították le, ahol 39 egyesület 129 sportolója indult. A bajaiak közül Köller Milán érte el a legjobb eredményt, aki a 90 kg-osok mezőnyében egészen a döntőig menetelt és végül ezüstérmes lett. A másik bajai érmet Knetig Emőke szállította, aki a hölgyek 52 kg-os súlycsoportjában lett harmadik. Született még egy pontszerző helyezés, Végvári Dániel az ötödik helyen végzett.

A szereplést a klub felkészítő edzője, Radics Attila értékelte:

„Sérülések , betegségek miatt , sajnos csak hat fővel vettünk részt az idei felnőtt első osztályú országos bajnokságon. Az elvárás ezáltal egy érem , egy pontszerző helyezés volt, amit sikerült túlszárnyalni. Úgy gondolom , ha mindenki egészséges akkor még jobban szerepelhettünk volna. Akik részt vettek a bajnokságon , minden dicséretet megérdemelnek, hiszen kiválóan, szívvel,lélekkel küzdöttek.” – mondta a mester.

A hétvége második napján pedig a serdülő magyar bajnokságot bonyolították le a zalai megyeszékhelyen. Ebben a mezőnyben Hammer Erik tanítványai közül a 42 kg-os Szöllősi Fanni a második helyen végzett, míg a +81 kg-os súlycsoportban Dzapku Ármin harmadik lett. Volt még egy pontszerző helyezése a mieinknek, Mészáros Bálint hetedik lett. 

Putnik Tamás

Mi a véleményed?

Kattintson egy csillagra az értékeléséhez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Amint hasznosnak találta ezt a bejegyzést ...

Kövess minket a közösségi médiában!