5
(1)

Különleges szentmisét tartanak vasárnap délelőtt a kiscsávolyi templomban. Ezúttal az orvosokért és az egészségügyben dolgozókért imádkoznak majd, értük ajánlják fel a szentmisét. Az elmúlt években már többször volt Baján olyan mise, ahol a mentőkért, a rendőrökért, vagy éppen a tűzoltókért lehetett imádkozni, de az orvosokért most először rendeznek ilyet. 

„Egyrészt meglepetés volt a számunkra, hogy gondoltak ránk, másrészt értelemszerűen nagyon örültünk neki, hogy a munkánk elismerése ilyen formában is előtérbe került – mondta el megkeresésünkre Dr. Tóth Gábor, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Ez azt mutatja, hogy amit csinálunk annak értelme van. Mi úgy gondoljuk, hogy ez több, mint egy hivatás, ez egy életérzés kell, hogy legyen. Minden kollégám, aki a magyar egészségügyben és ezen belül a Bajai Szent Rókus Kórházban dolgozik ezt a sajátjának érzi. Jó érzés, hogy látja a társadalom azt, hogy megpróbálunk mindent megtenni, ezt egyfajta köszönetnyilvánításnak is felfogjuk. Tényleg egy nagyon jó érzés.”

A hálaadó szentmise vasárnap 10 órakor kezdődik a kiscsávolyi Szent Szív Templomban, a misét Szakács Tibor atya mutatja be.

PT

 

Mi a véleményed?

Kattintson egy csillagra az értékeléséhez!

Átlagos értékelés 5 / 5. Szavazatok száma: 1

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Amint hasznosnak találta ezt a bejegyzést ...

Kövess minket a közösségi médiában!