Garami Artúr 2019 őszén független polgármester-jelöltként indult az önkormányzati választásokon, most pedig a Parlamentbe vágyik. Ezúttal ráadásul nem független jelöltként száll harcba, hanem a Magyar Kétfarkú Kutyapárt színeiben. A szükséges aláírásokat összegyűjtötte, így fel is került az április 3-i szavazólapokra.
A többi jelölttel ellentétben vele nem lehetett találkozni a közterületeken elhelyezett plakátokon, aminek nyomós oka van. Garami Artúr ugyanis úgy döntött, hogy nem veszi fel a jelölteknek járó mintegy 1,2 millió forintos kampány támogatást, hanem azt jótékony célra ajánlja fel. Egészen pontosan az orosz-ukrán háború rászorultjai számára, kötszert, egészségügyi eszközöket, gyógyszereket küld a háború sújtotta övezetbe.
„A Magyar Kétfarkú Kutyapárt központi keretéből is kaptam volna 1 millió forintot – mondta el Garami Artúr, a szerdán megtartott sajtótájékoztatóján. Személyesen konzultáltam a párt elnökével és elmondtam neki, hogy nem veszem igénybe ezt a pénzt sem. Nem akarok plasztik plakátokon sem szerepelni, egyrészt környezetvédelmi okokból, másrészt nem akarok a többi jelölttel együtt különböző oszlopokon lógni. Ezért kértem, hogy a rám eső pénzből vásároljanak kötszereket és egészségügyi dolgokat és juttassák el a háború rászorultjainak” – mondta el Garami Artúr.
Az országgyűlési képviselő-jelölt beszélt még a Magyar Kétfarkú Kutyapárt programjáról is. Ezt kettő részre bontotta. A viccnek szánt szakaszban bemutatta titkárát, Zsoltit, aki egy helyes béka. Zsolti számára komoly politikai feladatokat irányzott elő a Parlamentbe kerülése esetén. A program komolyabb részében pedig érintette a közbeszerzési programot, az átláthatósági programot, valamint a marihuána legalizálására vonatkozó törekvéseiket. Elmondta: a MKKP számára a cél a Parlamentbe jutás, ennek teljesülése esetén akár 6-7 képviselőjük is lehetne az Országgyűlésben.
Putnik Tamás