Helyszíni információink szerint, csütörtök délután Tompa felől érkezett az autó a vasúti átjáróhoz és ráhajtott a sínre, amikor a Mélykút felől érkező személygépvonat elkapta a gépjármű jobb hátulját és elsodorta. Úgy tudjuk, hogy az autó mindhárom utasa a saját lábán szállt ki a járműből.
A helyszínen tartózkodó polgárőrök elmondása szerint, a baleset idején erősen szembesütött a lenyugvó Nap, ami vélhetően elvakíthatta a sofőrt. Ebben a kereszteződésben korábban is történtek már hasonló balesetek.
A baleset pontos körülményeit a rendőrség még vizsgálja.
Forrás/kép:baon.hu