0
(0)

Fontos, hogy az ember érezze, hogy tartozik valahova, hogy egy bizonyos közösség része legyen. Ezt az érzést erősíti minden évben az Újvárosiak Karácsonya, ahol a lakótelepen élők találkoznak, hogy együtt készüljenek az év legszebb ünnepére. Az A Mi Városunk Egyesület a Jobb Bajáért Egyesülettel közösen már 2015 óta szervezi meg a rendezvényt, ahol a városrész lakói együtt lehetnek, színvonalas műsort nézhetnek meg és beszélgethetnek egymással. Az idei év sem volt ez alól kivétel, hétfő délután az egyik élelmiszerbolt előtti területen gyűltek össze az újvárosiak. 

A megjelenteket Zsilinszki Bianka újvárosi lakos, a Bee Cool Táncstúdió vezetője köszöntötte. „Jómagam ezer szállal kötődöm Újvároshoz. Itt nőttem fel, ide jártam iskolába, és a mai napig itt élek. Nekünk Újváros az otthonunk. Sokan élünk egy fedél alatt, megtanuljuk, hogy kell egymásra odafigyelni, tekintettel lenni és az együttélés szabályait betartani, hogy a lépcsőházak nyugalma megmaradjon. Mindannyian tudjuk, hogy ez sokszor nehéz feladat, ugyanakkor ez kovácsol minket igazi közösséggé.”

A köszöntő során elhangzott: az elmúlt évek legnagyobb fejlesztése fejeződött be a napokban, amikor is elkészült a kerékpárút és annak átvezetése a piacnál. Nem ez volt az egyetlen jó hír mostanában az újvárosiak számára, hiszen egy pályázatnak köszönhetően teljesen megújult a Kodály Zoltán utca is. 

Az ünnepi köszöntőt követően a hagyományoknak megfelelően az Újvárosi Általános Iskola növendékei mutatták be műsorukat. Az idén az iskola 3/A osztálya készült fel egy ünnepi műsorral Benczéné Hódosi Éva iránymutatásai alapján. Az előadás alatt Szádeczky Attila, az AMVE elnöke szaloncukorral a kezében járta körbe a tömeget és a jelenlévő gyerekeket lepte meg az édességgel. Az egyesület vezetője nem titkoltan elégedett volt a tapasztalatokkal.

„Az idei évben egy új elemmel bővült az ünnepség. A Duna Népzene-, Néptánc Tanoda közreműködésével az ünnepség után egy közös kántálással járjuk végig a lakótelepet. A fő cél a közösségépítés, hiszen korábban nem volt itt a lakótelepen ilyen jellegű esemény. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy együtt hangolódjunk az ünnepekre. Nagyon örülünk neki, hogy széles körben sikerült megmozgatni az itt élőket, fiatal és idős egyaránt jelen van.” – mondta Szádeczky Attila. 

Az ünnepségen forró teát és zsíroskenyeret árultak, az ebből befolyt összeget pedig a műsort adó osztályt jutalmazták meg. 

Putnik Tamás

Fotók: Kopri

Mi a véleményed?

Kattintson egy csillagra az értékeléséhez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Amint hasznosnak találta ezt a bejegyzést ...

Kövess minket a közösségi médiában!