3
(5)

Újabb szög a bajai férfi kosárlabda koporsójába. Pongó Martin, a Bajai Bácska FKE felnőtt csapatának kiválósága az Újpest együtteséhez igazolt. A játékos már el is köszönt nevelőegyesületétől és a következő fordulóban a lila-fehéreknél lép pályára. A kiváló kosárlabdázót telefonon értük utol.

„Ez egy hosszú történet, azt sokan tudják, hogy gondokkal küzd az egyesület – nyilatkozta megkeresésünkre Pongó Martin. Ez az idei szezon nagyon nem úgy alakul, ahogy szeretnénk, vagy ami méltó lenne a klubhoz. Jött egy váratlan lehetőség, megkeresett az Újpest. Ők a Zöld csoportból szeretnének feljutni, ehhez keresnek erősítést, rám gondoltak, hogy ebben tudnék segíteni. Nekem megmondom őszintén tetszettek a célok, az ajánlatuk. Talán mondhatom azt, hogy a motivációmat kicsit felkeltették, mert itt Baján azt is elvesztettem ebben a szezonban. 

Hogyan oldod meg a Baja – Budapest távolságot, mennyit kell a fővárosban lenned?

Heti három edzés, plusz a mérkőzés. Ingázással fogom ezt megoldani. Már úgy kezdtem velük a tárgyalást, hogy költözni nem szeretnék, erre ők nyitottak voltak. Azt gondolom ez így mind a két félnek megfelel. 

Milyen szájízzel távozol a nevelőegyesülettől?

Nem túl jó szájízzel. Én nem szerettem volna sehova eligazolni. Sajnos itt tényleg úgy alakultak a dolgok, hogy elfogadtam ezt a kecsegtető ajánlatot. Ez az egész Covid helyzet előtt jól állt a bajai kosárlabda, ott voltunk a csúcs közelében. Visszacsempésztünk valamit a régi hangulatból, folyamatosan telt ház előtt játszattunk. Én nagyon sajnálom, hogy így alakult ez az elmúlt két év. Emiatt van bennem hiányérzet, mert én úgy jöttem haza, hogy itt komolyabb célokért küzdhetünk. Ez így is nézett ki a Covid előtti időszakig, sajnos utána már nem” -nyilatkozta a kosaras.

Martin Baján kezdett kosarazni, majd 18 éves korában leigazolta az élvonalbeli Kecskemét. Több, mint 7 esztendőt töltött el a megyeszékhelyen, majd 2017 decemberében hazatért Bajára. Az elmúlt időszakban igazi vezére volt a Bácskának, oroszlánrészt vállalt a Zöld csoportból való feljutásból, majd a Piros csoportban való szereplésből, a Hepp Kupa menetelésekből. Martin az elmúlt hetekben azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy a kosárlabda mellett a futballpályán is megjelent, a megyei másodosztályú Bajai LC csapatát is erősítette. Most ez a karrier kicsit megakad, hiszen az Újpestre történő igazolása nem teszi lehetővé a futballt. A szurkolók nevében köszönjük Martin munkáját, további sikeres pályafutást kívánunk a játékosnak.

Putnik Tamás

Mi a véleményed?

Kattintson egy csillagra az értékeléséhez!

Átlagos értékelés 3 / 5. Szavazatok száma: 5

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Amint hasznosnak találta ezt a bejegyzést ...

Kövess minket a közösségi médiában!