5
(2)

Jó hírrel szolgált a minap Zsigó Róbert. Baja és térsége országgyűlési képviselője a közösségi médiában jelentette be, hogy mintegy 900 millió forintos kormányzati támogatásból megújul a Baja és Vaskút közti útszakasz. A fejlesztésnek köszönhetően hamarosan eltűnhetnek az úthibák az említett szakaszon és biztonságosabbá válhat a közlekedés. A tavalyi évben már megújult az út menti kerékpárút, amit sokan használnak napi szinten a két település között. 

„Évekkel ezelőtt kezdeményeztük garai és bácsszentgyörgyi polgármester kollégáimmal az 5506-os út Baja és Bácsszentgyörgy közötti szakaszának a  felújítását, hiszen az állapota leromlott, 1972-es megépítése óta nem volt átfogóan felújítva – nyilatkozta megkeresésünkre Alszegi Zoltán, Vaskút polgármestere. Az utóbbi időben jelentősen megnövekedett a teherforgalom, illetve a határ bácsszentgyörgyi megnyitása óta a személyforgalom is. Egyes szakaszain a kerékpáros, illetve motoros közlekedés már baleset veszélyessé vált az út leromlott állapota miatt. Természetesen vaskútiként nagyon örülünk a tervezett felújításnak, és minden bizonnyal a másik két település lakosai is, hiszen Bajára közlekedve az ő közlekedésük is biztonságosabbá válik. Bízunk az út teljes hosszban történő jövőbeni felújításában is” – zárta mondandóját Alszegi Zoltán.

Putnik Tamás

 

 

Mi a véleményed?

Kattintson egy csillagra az értékeléséhez!

Átlagos értékelés 5 / 5. Szavazatok száma: 2

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Amint hasznosnak találta ezt a bejegyzést ...

Kövess minket a közösségi médiában!