Megyei I.o. labdarúgó mérkőzés:
Bajai LC – Kiskőrösi LC 2-0 (0-0)
G: Németi, Török
Rangadóra készültek a Vasváriban, hiszen az első kettő őszi fordulót követően csak a bajai és a kiskőrösi csapat tudott hibátlan produkciót felmutatni. Az első percekben a vendégek veszélyeztettek, előbb Tóth kapus mutatott be hatalmas bravúrt, majd Nagy lövése ment centikkel a kapufa mellé. Ezt követően éledezni kezdett a hazai gárda, amit Baladin fejesből elért kapufája is megerősített. A játékrész második felében inkább a küzdelem dominált, egyik kapu sem forgott nagyobb veszélyben.
A második játékrész elején továbbra is kiegyenlített maradt a játék, majd az utolsó fél órára felpörögtek az események. A 65. percben a nem sokkal korábban pályára lépő Vukovics száguldott el a szélen, az alapról visszagurított labdájára középen Németi Dominik érkezett és higgadtan a hálóba lőtt. 1-0
Az utolsó 20 percben a vendégek mindent egy lapra feltéve támadtak az egyenlítés érdekében, többször veszélyt okozva a hazai kapu előtt. A csattanó azonban a 95. percben jött el, amikor is labdát lopott a BLC és Török Endre jó 40 méterről az üresen hagyott kapuba lőtt. 2-0
Ezzel a bajai gárda megnyerte a rangadót és továbbra is hibátlan mutatóval vezeti a megyei első osztályú bajnokságot. Folytatás a következő hétvégén szintén hazai pályán, amikor is az Akasztó látogat a Vasváriba.
PT
Fotó: Pulai Zsóka / a Bajai LC Facebook oldala