Az elmúlt kettő évben alaposan átalakultak az utazási szokások, a koronavírus teljesen megváltoztatta az eddigieket. Nem véletlen, hogy a hazai turizmus rekordévet zárt 2021-ben, hiszen a bizonytalanság, a védettségi szabályok és a vírus miatt a magyarok döntő többsége a határokon belül töltötte pihenőjét, lényegesen kevesebben indultak külföldre útnak.
Az idei nyár azonban változást hozhat ebben, hiszen a járvány remélhetőleg már távolodóban lesz és ez a szigorításokra is hatással lehet. Ennek következtében pedig többen terveznek külföldi nyaralást, a kontinens több pontjára. A legfrissebb európai úticélokat felsoroló toplistán találhatók közelebbi és távolabbi helyek is, amelyek közül igény szerint lehet válogatni: kinek a tengerpart közelsége, kinek a gasztronómiai kalandok, míg másnak az izgalmas városnéző túrák jelenthetik a fő szempontot. Érdemes már most lefoglalni a nyaralást: még nincs késő lecsapni az olcsó ajánlatokra és bebiztosítani magunkat a repjegy- illetve szállásfoglalással.
A legkedveltebb utazási célokat a headout utazási blog gyűjtötte össze, az ő Top 25-ös listájukat vettük górcső alá. Az élen a horvátországi Dubrovnik áll, míg a második helyen a szlovéniai Piran városa található. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a lengyelországi Wroclaw állhat fel. A folytatásban olyan ismert helyekkel is találkozhatunk a listán, mint a Kotori-öböl, Korzika vagy éppen Zakynthos. Íme a lista:
- Dubrovnik, Horvátország
- Piran, Szlovénia
- Wrocław, Lengyelország
- Kotori-öböl, Montenegró
- Korzika, Franciaország
- Bruges (Brugge), Belgium
- Bázel (Basel), Svájc
- Galway, Írország
- Zakynthos, Görögország
- Milánó, Olaszország
- Madeira, Portugália
- Barcelona, Spanyolország
- Alhambra, Spanyolország
- Málta
- Kappadókia, Törökország
- Koppenhága, Dánia
- Vik, Izland
- Göteborg (Gothenburg), Svédország
- Porvoo, Finnország
- Tallin, Észtország
- Riga, Lettország
- Hamburg, Németország
- Velence, Olaszország
- Colmar, Franciaország
- Budapest, Magyarország
Az utazás szervezése során minden szükséges információt be lehet gyűjteni, ebben a konzulátusok is segítséget tudnak nyújtani. Fontos, hogy utasbiztosítás nélkül ne induljunk útnak, hiszen ez nem csak a baleseteknél segít, hanem káreseményeknél vagy betegségnél is. Az utazás-, repjegy-, szállásfoglalás esetén most már bevett gyakorlattá vált a lemondások rugalmasabb kezelése. Érdemes lehet ráfizetni valamennyit előre, biztosítékként, ha esetleg az utat le kell mondani, visszakapjuk a szolgáltatás teljes árát.
Putnik Tamás
Forrás: www.penzcentrum.hu