0
(0)

Szeptember 4-én Kiskőrösön tartották a Megyei Közgyűlés ünnepi ülését, ahol a szokásoknak megfelelően kitüntetéseket adtak át az arra érdemesek számára. Az eseményen Bács-Kiskun Megye Nemzetiségeiért díjat vehetett át a dusnoki Szőgyi László. A településen több területen is tevékenykedő szakembert telefonon értük utol.

Gratulálunk a rangos elismeréshez. Meglepte a hír?

Igen, meglepett a hír. Egy régi barátom terjesztett fel a díjra, aki egyébként a megyei közgyűlés tagja. Többször említette már korábban, hogy én miért nem kaptam még ilyen díjat, úgy gondolta, hogy erre érdemesnek tart engem. A felterjesztést a bizottság befogadta, így örömmel vettem, hogy a díjazottak között lehettem.

A díjra történő felterjesztés nem a véletlen műve, hosszú évek óta dolgozik a dusnoki közéletben.

Közel 30 éve dolgozok a településen. Ugyan nemzetiségi táncokat és zenéket én sajnos nem tudok előadni, de már nagyon régóta biztosítom a számukra a technikai hátteret. Koreográfiákat veszek fel nekik, előkészítem a fellépésekhez szükséges zenei háttéranyagokat, hangosítom őket sokszor. Most már a második ciklus óta a horvát nemzetiségi önkormányzat tagja vagyok, elnök-helyettesként segítek ahol tudok. Gondolom ezeket mind számba vették a díj odaítélésekor.

A közel három évtized során milyen kapcsolata alakult ki a településen élő nemzetiségekkel?

Természetesen az évek során egy szoros barátság is kialakult köztünk. Többször voltam a művelődési ház vezetője, ha éppen nem volt senki, aki ellátta volna a feladatkört. Én voltam az örökös beugró, úgyhogy jól ismerem a dusnoki csoportok mindennapi életét is.

Motiváló erő lehet a mostani díj a következő időszak feladataihoz?

Természetesen. Ez a díj nem csak annyit jelent, hogy most megkaptam, hanem ezért úgy gondolom, hogy továbbra is tenni kell. Folyamatosan azon leszek, hogy ennek megfeleljek. 

Putnik Tamás

Mi a véleményed?

Kattintson egy csillagra az értékeléséhez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Amint hasznosnak találta ezt a bejegyzést ...

Kövess minket a közösségi médiában!