A téli holtszezonban kettő bajai labdarúgó játékvezető is szép szakmai sikert ért el. Fehérvári Patrik és Harsányi Martin egyaránt tagja lett az NB III-as keretnek, előbbi játékvezetőként, míg utóbbi asszisztensként. Korábban már Topálszki Szabin is a keret tagja lett, így jelenleg három bajai spori működhet a harmadik vonalban. Mindehhez hozzávesszük még, hogy a bajai csoport vezetője, Garai Péter évek óta NB 1-es asszisztens, valamint Bányai Dorottya a női NB II-es keret tagja.
„Tavaly nyáron fejeztem be a két éves akadémiai képzést, akkor még megyei játékvezetőként – mesélt az előmeneteléről Fehérvári Patrik. Ősz óta ismét akadémista vagyok, de immáron NB III-asként. Ez megnyitja a kaput egy későbbi NB II-es lehetőséghez. Remélhetőleg az, hogy mi most felkerültünk megadja a lehetőséget az alattunk lévők számára is az előrelépéshez. Vannak olyan tehetséges fiatalok, akikben bőven van lehetőség.”
A Fehérvári – Topálszki – Harsányi színtiszta bajai trió az Újpest – Hidasnémedi mérkőzésen működött együtt először, várhatóan ez a jövőben sűrűbben elő fog fordulni. Topálszki Szabin évek óta megbízható teljesítményt nyújt az NB III-ban, de Harsányi Martinról is jó véleménnyel vannak a szakemberek.
Fehérvári Patrik ráadásul duplán szintet lépett a télen, hiszen futsal játékvezetőként bekerült az NB II-es keretbe, így két fronton is bizonyíthat tavasszal. Ez láthatóan nem okoz gondot a számára, hiszen az eddigi mérkőzésein rendre kiváló osztályzatot adtak működésére az ellenőrök. Ez alapján joggal bízhatunk benne, hogy gyorsan újabb osztályt léphet a bajai spori.
„Ez nagyon változó – mondta Fehérvári Patrik. Van olyan játékvezető, aki nagyon kevés NB III-as mérkőzéssel a háta mögött felkerült az NB II-be, míg más kolléga 6-7 szezon után tudott csak feljebb lépni. Sok mindentől függ, legyen egy jó mentorod, jól sikerüljenek a meccseid. „
Mindhárom bajai játékvezetőnek gratulálunk az eddigi eredményekhez és további sikeres pályafutást kívánunk.
Putnik Tamás