Karácsony közeledtével rengeteg jótékonyság akcióról hallani országszerte. Az év ezen részében az emberek fogékonyabbak a segítségre, a hátrányos helyzetűek támogatására. Valamennyi ilyen akció szívet melengető, azonban az olyan amikor a határon túli magyarokat célozza meg a segítség az még különlegesebb.
Már a tavalyi évben is beszámoltunk róla, hogy testvérvárosunkban, Marosvásárhelyen az Angyalok a városban – Îngerașii orașului Egyesület adománygyűjtési akciót szervezett. A 100 lélek – 100 cipő elnevezésű kampány keretében árva, félárva vagy elhagyott gyermekeknek lehetett segíteni, melyhez egy éve és az idén is csatlakozott a Fidesz-KDNP bajai frakciója, hozzájárulva ahhoz, hogy a Szent Erzsébet Társulás otthona nehéz sorsú lakóinak szebbé tudják tenni az ünnepeket. Az otthon fiatal lakói egy-egy új pár cipőt kaphattak, amihez a bajai képviselők is küldtek anyagi támogatást.
„A járványhelyzetre való tekintettel a gyermekeket kis csoportokban viszik el az egyesület partnerüzletébe, hogy kiválaszthassák maguknak a legmegfelelőbb lábbeliket.” – olvasható a Fidesz Baja és térsége Facebook oldalán. A vastag, jó minőségű bőrcipő mellé egy-egy pár meleg téli zoknit is ajándékoznak a 100 gyermek számára.
Az egyesület vezetői hálásan gondoltak mindazokra, akik hozzájárultak és hozzájárulnak a kezdeményezés sikeréhez – olvasható a www.e-nepujsag.ro internetes oldalon megjelent cikkben. A múlt évhez hasonlóan Marosvásárhely testvérvárosának, Bajának a Fidesz–KDNP frakciója az idén is kivette a részét az adományozásból. A múlt évi összeget megduplázva 200.000 Ft-tal támogatták a gyűjtést. Marosvásárhely katolikus plébániáin több mint 10.000 lej gyűlt össze, az alsóvárosi református egyházközség 1.600 lejt ajánlott fel cipővásárlásra. A város különböző pontjain üzletekben, kávézókban, vendéglőkben, orvosi rendelőkben kihelyezett adománydobozokba 24-éig még várják a támogatást – olvasható a honlapon.
Putnik Tamás
Kiemelt fotó: Suba Rebeka