3
(2)

Hosszú évek óta megszokott dolognak számít Baján, hogy a téli hónapok során hetente egy alkalommal ingyenesen ebédelhetnek meg a szociálisan rászorulók. Éveken át az Egészséges Baja Városért Közalapítvány égisze alatt zajlott az ételosztás, azonban nemrég az alapítvány motorjának számító dr. Zöld László Csabáné és az önkormányzati alapítvány útjai külön váltak. Sokáig bizonytalan volt, hogy mi lesz az ételosztás sorsa, azonban néhány nappal ezelőtt jó hírekről számolt be az amve.hu hírportálon dr. Zöld László Csabáné.

„Szervezetünk mindig pontosan, precíz keretek között, nagy szaktudással rendelkező kollégák segítségével működött, de a kialakult helyzetben nem láttam biztosítottnak a kiegyensúlyozott munkát – nyilatkozta a hírportának dr. Zöld László Csabáné. Azonban voltak olyan elemei az alapítványnak, amelyekről úgy gondoltam részemről nem lenne korrekt abbahagyni és úgy döntöttem, megkeresem azt a lehetőséget, amellyel folytathatom a közösségi célt szolgáló tevékenységemet. Úgy gondolom a hátrányos helyzetű emberek támogatása nagyon fontos feladat. A leszakadt, elesett réteg nem tehet arról, hogy így alakult az alapítványunk sorsa, így különösen a téli időszakban továbbra is segíteni kell őket.

A politikus sorra járta a korábban már segítő kezet nyújtó vállalkozókat és mindenhol nyitott fülekre lelt. Ehhez jött még hozzá a Cselekvő Fiatalok Egyesülete, akikkel karöltve pályázati forrásból sikerült megvásárolni az ételosztáshoz szükséges eszközparkot. Az összefogásnak köszönhetően november végétől február közepéig minden szerdán lesz jótékonysági ételosztás, új helyszínként a Tóth Kálmán utcában lévő Ciszterci Házban. Az ételek kiadásában a Szent Antal Plébánia Karitász Csoportja nyújt segítséget.

PT

JÓTÉKONYSÁGI ÉTELOSZTÁSOK
2021.-2022.

2021. november 24. szerda, 11.00 – 13.00 óráig
Székelykáposzta, kenyér
Felajánló: Trigo Kft.

2021. december 1. szerda, 11.00 – 13.00 óráig
Babgulyás, kenyér
Felajánló: Axiál Kft.

2021. december 8. szerda, 11.00 – 13.00 óráig
Bolognai spagetti, sajt
Felajánló: FitoHorm Kft.

2021. december15. szerda, 11.00 – 13.00 óráig
Pásztortarhonya, uborka, kenyér
Felajánló: Borbisztro

2021. december 22. szerda, 11.00 – 13.00 óráig
Vegyes sertéspörkölt, főtt burgonya, uborka, kenyér
Felajánló: Jamex Kft.

2022. január 5. szerda, 11.00 – 13.00 óráig
Gulyásleves gazdagon, kenyér
Felajánló: Rotary Club Baja

2022. január 12. szerda, 11.00 – 13.00 óráig
Bácskai rizses hús, uborka, kenyér
Felajánló: Máltai Szeretetszolgálat (és Cselekvő Fiatalokért Egyesület)

2022. január 19. szerda, 11.00 – 13.00 óráig
Székelykáposzta, kenyér
Felajánló: Szent József Plébánia Karitasz Csoportja

2022. január 26. szerda, 11.00 – 13.00 óráig
Babfőzelék pörkölttel, kenyér
Felajánló: FBH Közszolgálati Nonprofit Kft.

2022. február 2. szerda, 11.00 – 13.00 óráig
Pásztortarhonya, uborka, kenyér
Felajánló: Emel Kft.

2022. február 9. szerda, 11.00 – 13.00 óráig
Krumplipaprikás lecsókolbásszal, uborka, kenyér
Felajánló: Szent László ÁMK

2022. február 16. szerda, 11.00 – 13.00 óráig
Bolognai spagetti, sajt
Felajánló: Szent József Plébánia Karitasz Csoportja

 

Támogatók:
Axiál Kft.
Borbisztro
Emel Kft.
FitoHorm Kft.
Jamex Kft.
Máltai Szeretetszolgálat
Rotary Club Baja
Szent József Plébánia Karitász Csoportja
Szent László Általános Művelődési Központ
Trigo Kft.
FBH Közszolgálati Nonprofit Kft.
Cselekvő Fiatalokért Egyesület

Mi a véleményed?

Kattintson egy csillagra az értékeléséhez!

Átlagos értékelés 3 / 5. Szavazatok száma: 2

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Amint hasznosnak találta ezt a bejegyzést ...

Kövess minket a közösségi médiában!