0
(0)

A mentett cicák és kutyák érdekében összefogott kettő bajai szervezet. A nehéz gazdasági helyzet az állatmentőket is érzékenyen érinti, hiszen egyre több egyesületnél kell kitenni a „Teltház” táblát a bejárati ajtóra, az egyesületek a legnagyobb igyekezet ellenére sem tudnak már több állatot befogadni. A feladatokkal az anyagi terhek is megnőttek, a tapasztalat alapján egyre több házikedvenc kerül az utcára, vagy éppen kérnek segítséget a gondozáshoz a gazdik. 

Az állatmentők országosan próbálnak tenni a kialakult helyzet javítása érdekében, éppen ezért adománnygűjtő akcióba kezdtek. A Hangya Közösségi Alapítvány nevében Wieder Krisztina az ősz folyamán több vidéki városba is adománygyűjtő úrnát juttatott el, kérve a civil lakosság segítségét a helyi szervezetek támogatásában. Baján az Összefogás a Cicákért Egyesület, valamint a Jeromos Állatmentő és Természetvédő Egyesület közösen kapta a lehetőséget az adománygyűjtő akció lebonyolítására. Az urna péntek óta a Városi Piac csarnokában várja az adományozókat a hét minden napján. A nap 24 órájában kamerával megfigyelt urna tartalmát a kiürítést követően a két egyesület egyenlő arányban osztja el. 

„Az Összefogás a Bajai Cicákért Egyesület fő profilja az ivartalanítás – mondta el Sándor Boglárka, az Összefogás a Bajai Cicákért Egyesület aktivistája. Erre időnként nyerünk pályázatokat, más esetekben gyűjtést indítunk egy-egy kóbor kolónia felszámolására. Ezen kívül jelenleg 80 macskát gondozunk és látunk el napi szinten. Egy macska havi alom- és ételadagja (beleszámítva a száraz és nedves tápot) mintegy 7 ezer forintot tesz ki (és ebben még nincs benne a gyógyszer, az esetleges állatorvosi ellátás, az energia): ha 7 ezret megszorozzuk 80-nal, az 560 ezer forint havonta. Erre az összegre semmilyen fedezetünk nincs, adományokból álljuk. Mindezek mellett egyesületünk évente kb. 10-15 esetben finanszíroz olyan, úgynevezett nehéz műtéteket, amelyek 100 ezres nagyságrendnél kezdődnek a mohácsi, szekszárdi vagy budapesti állatklinikákon. Mindezen költségeket csak civil felajánlásokból tudjuk fizetni.”

Az adománygyűjtésben résztvevő másik bajai egyesület is napi szinten lát el fontos feladatokat. „A Jeromos Állatmentő és Természetvédő Egyesület kutyák mentésével, rehabilitációjával és örökbeadással foglalkozik – nyilatkozták az urna kihelyezésekor Kübler Anikó és Heiblné Cserba Erzsébet társelnökök. Egyben gyepmesteri feladatokat lát el, és menhelyet is tart fenn. A bekerülő nehéz sorsú kutyák létszáma sajnos folyamatosan nő, ezzel együtt pedig a kiadások is emelkednek. Bevételeink feladatellátásból, adományból és pályázati támogatásból tevődnek össze. A Jeromos Állatotthon lakóin kívül igyekszünk a lakosság kedvenceinek is szükség esetén segítséget nyújtani.”

Az urna tehát péntek óta várja az adakozókat, remélhetőleg a következő napokban, hetekben szépen gyűlik majd az adomány a bajai cicák és kutyák számára.

PT

Fotó: Sz.A.

Mi a véleményed?

Kattintson egy csillagra az értékeléséhez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Amint hasznosnak találta ezt a bejegyzést ...

Kövess minket a közösségi médiában!