4
(2)

A közösségi médiában napvilágot látott egy hír, miszerint egy bajai diákot társai a Sugovicába dobtak. Megkerestük a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát, hogy indult e nyomozás ebben az ügyben és hol tart jelenleg a vizsgálat. A gyorsan megkapott válasz érdekes információkat tartalmaz.

„2023. február 8-án este az egyik közösségi médiában egy nő arról számolt be, hogy egy bajai fiú kérte a segítségével délelőtt, mivel ismeretlen személyek beledobták a jéghideg Sugovicába. A post írója azonnal segített a gyereknek és értesítette az édesanyját. Ezt követően senki sem értesítette a történtekről a rendőrséget. Miután többen is megosztották a postot, a bajai rendőrökhöz is eljutott a történet. A rendőrség azonnal nyomozást indított. Az eljárás során szinte azonnal kiderült, hogy a fiú füllentett. A nyomozás során kiderült, hogy ő maga tesztelte a befagyott vizet, mely során derékig elmerült a Sugovicában. Sérelmére senki sem követett el bűncselekményt.

A Bajai Rendőrkapitányság tanulságként megkér mindenkit, hogy ha jogsértést tapasztalnak, azt ne a közösségi médiákon osszák meg. Ezen felületeken nem kapnak segítséget, és még egyes esetekben az adott nyomozást is nehezíthetik ezen írások. Megkérünk mindenkit, hogy ahogy korábban, úgy a jövőben is forduljanak bizalommal a Bajai Rendőrkapitányság munkatársaihoz.”

Putnik Tamás

Mi a véleményed?

Kattintson egy csillagra az értékeléséhez!

Átlagos értékelés 4 / 5. Szavazatok száma: 2

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Amint hasznosnak találta ezt a bejegyzést ...

Kövess minket a közösségi médiában!