A hatályban lévő korlátozó intézkedések március 28-ig még biztosan fennmaradnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.- írta meg az Origó.
A kormányfő szerint a kórházak bírják a kapacitást, van bőségesen szabad ágy a kórházban, a lélegeztetőgépes ágyakból pedig a kapacitások fele még rendelkezésre áll. Orbán Viktor közölte, újranyitási tervvel készül az Operatív Törzs.
A hatályban lévő korlátozó intézkedések március 28-ig még biztosan fennmaradnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Meghalt 213 beteg, 1174 ember van lélegeztetőgépen és ezen kívül még több mint 9 ezren vannak kórházban. Éppen ezért nem lehet most lazítani – tette hozzá.
A kormányfő szerint a kórházak bírják a kapacitást, van bőségesen szabad ágy a kórházban, a lélegeztetőgépes ágyakból pedig a kapacitások fele még rendelkezésre áll.
A miniszterelnök elmondta, hogy ehhez a rezidenseket már javarészt beoltották és vezényelték is a szükséges helyekre, most pedig a végzős medikus hallgatók következnek, akik készen állnak arra, hogy részt vegyenek a munkában.
Jó esély van az iskolák újranyitására
„Jó esély van arra, hogy az iskolákat hamarosan újra lehet nyitni és arra is jó esély van, hogy szabad nyarunk legyen” – mondta a kormányfő. A SZOLGÁLTATÁSOK VANNAK A LEGROSSZABB HELYZETBEN: A BOLTOK, AMELYEK BE KELLETT, HOGY ZÁRJANAK; A SZÉPSÉGÁPOLÁSI SZOLGÁLTATÁSOK, A FODRÁSZATOK. Számukra is igyekszik a kormány bértámogatásokat nyújtani – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor elmondta: úgy látják, hogy az oltások számának növelése jelenti a megoldást a vírus terjedésének megakadályozására. MINDEN HÉTEN NÉGYSZER, ÖTSZÖR TÖBB EMBERT OLTANAK BE, MINT AHÁNYAN MEGBETEGSZENEK –hangsúlyozta.
Forrás: origo.hu