4.4
(14)

Izgalmasnak ígérkezik a szombati nap Sükösdön. A Don Roberto Pizzéria előtti téren már kora reggeltől valódi programkavalkád várja a kilátogatókat, a szervezők több területen is kínálnak szórakozási lehetőséget. A Tour de Alföld kerékpáros teljesítménytúra már tavaly is érintette a települést és úgy tűnik, hogy Bozsó Róbert és csapata jó vendéglátónak bizonyult, hiszen a szervezők az idén sem hagyták ki a sükösdi frissítőpontot az útvonalból. 

A 300 kilométeres túra mezőnye kora reggel rajtol el Kecskeméten, hogy aztán várhatóan délelőtt 9 és 11 óra között már a sükösdi pizzéria előtt fogadja a kerékpárosokat a remélhetőleg szép számú publikum. A pizzériás kitérő után a kerekesek a bajai Türr-kilátónál is frissíthetnek egyet, majd Szeged érintésével juthatnak vissza Kecskemétre. A túra célja a jótékonyság mellett az Alföld egyik legszebb útvonalának bejárása, a Duna és a Tisza csodás panorámájának a megtekintése.

Sportosan indul tehát a nap Sükösdön, azonban ez még csak a bemelegítés lesz. Délután ugyanis első alkalommal rendezik meg a Don Roberto Halfőző Fesztivált. A pizzéria előtti téren több tucat bográcsban fő majd a Hungarikum, az elkészült remekműveket pedig szakmai zsűri fogja díjazni. Az asztaloknál családok, rokonok, baráti társaságok foglalnak majd helyet, a hangulatról az elfogyasztott italok mellett élő zene is gondoskodik. Kísérőprogramként a legifjabb korosztályt egész nap ugrálóvár, arcfestés, vattacukor és jégkása várja, a felnőttek pedig a büfében hűsíthetnek magukon a várhatóan nagy nyári melegben. Ugye, hogy izgalmas napnak ígérkezik ez a szombat Sükösdön?

PT

Főkép: hiros.hu

Mi a véleményed?

Kattintson egy csillagra az értékeléséhez!

Átlagos értékelés 4.4 / 5. Szavazatok száma: 14

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Amint hasznosnak találta ezt a bejegyzést ...

Kövess minket a közösségi médiában!